Vége van?

A félévnek igen. Nincs több óra, se beadandó, se feladat. De még sincs mindennek vége. Lezártuk. Nagyon jó zárás volt! Köszönjük még egyszer A.:)! 

És mégis! Az agyamban nincs vége semminek. Nem tudom a többiek, hogy vannak ezzel, de a szemlélet teljesen részemmé vált, és már szinte nincs nap megosztás, blog vagy twitter nélkül, és milyen jó is ez!

Szóval nem szeretnék búcsúzni, nem szeretném abbahagyni a blogírást, még ha nem is teljesen az én műfajom. Kedves olvasó remélem találkozunk még itt ebben az online világban:)

Prezi

Pár hete boldogan kiáltottam fel a HVG olvasása közben, mikor felfedeztem, hogy a Prezit is magyarok találták fel. Meglepetésemre azonban a körülöttem ülők  nem tudták ezt annyira értékelni, mivel fogalmuk sem volt mi az a prezi. Ekkor jött a magyarázat:) És mi lett az eredménye? Öcsém a héten üzleti kommunikációból tartott előadást és prezit készített a prezentáláshoz. Boldogan jött haza és újságolta, hogy a tanár meglepődve közölte: Ohh, aki a prezit készít az rögtön egy jeggyel jobbat kap!

Blogok

Már megint nagyon régen írtam:S Pedig több említésre méltó dolog is történt. 

Először is, hogy csináltunk anyukámnak egy blogot. Nagyon fontos előrelépésnek tartom ezt. Sokszor gondolja úgy, hogy most valami nagyon jó dolgot vittek véghez az iskolában, vagy éppen valami nagyon jól sikerült és megérdemelné a nyilvánosságot. Aztán megírja a cikket, felolvassa a családnak, kikéri mindenki véleményét és végül nincs bátorsága elküldeni a cikket. Ezen szeretném ha változtatni tudnánk, mert igenis jó gondolatai vannak. Így azok az írásai lettek az első bejegyzései, amiket az utóbbi hónapban írt. Ezek  újságcikkeknek készültek, ezért ilyen hosszúak. Remélem (és szerintem így is van), már alakul a fejében a következő blogbejegyzés, ami már biztos blogosabb lesz:) És akkor ez itt most a reklám helye: http://juditsulimania.blogspot.com/

A másik dolog, amin gondolkodom, az ma történt.Ma prezentáltuk a SZT óra keretein belül végzett projektünk blogját és rá kellett döbbennem, hogy a csoporttársaim nagy része, bele se nézett, nem hogy olvasta volna. Remélem utólag sikerült kedvet ébresztenünk a többiekben, hiszen izgalmas dolog tud lenni egy blog. Bízom benne, hogy pár év múlva ez a beszámolási mód már teljesen természetes lesz. Páran nagyon jól észrevették, hogy ennek mi is lenne a lényege, hogy látszik az út, amit bejártunk, hogy követhették volna hogy a kezdeti nehézségeinkből kiindulva hova jutottunk el, mi mindent sikerült megoldanunk. Nagyon jó volt, hogy ez elhangzott a beszámolónk után (köszönjük Meseszti:) ). De egy valamit így is biztosan elértünk. A fejükben kialakult egy kép, egy másfajta projektpublikálásról, ami alkalomadtán talán az ő fejükben is megfordul, esetleg ők is blogot fognak írni egyszer.

infekció vagy szemléletváltás? Avagy az IKT-s pályafutásom kezdete?!

Kedves Olvasóim! Az utóbbi időben nagyon sok blogbejegyzésem született. Hogy ezeket miért nem láttátok? Mert sajnos csak a fejemben születtek meg, a valóságban a költözködés miatt nem sikerült megírnom ezeket. 

Ami a legtöbbet motoszkált a fejemben, hogy az elmúlt négy hétben változott valami. Én változtam és a szemléletem. Hetenként tekintve ezt tapasztaltam:

 1. hét:

Az első IKT-s óra hatására létrehoztam a blogomat és megírtam az első bejegyzésem. Még ezen a héten nagyon sok blogba olvastam bele, és egyre többet voltam gépközelben, és mint a szivacs szívtam magamba a sok információt.

2. hét:

Erre a hétre már annyi blog került be a könyvjelzőim közé, hogy valami új megoldás után kellett nézek. A megoldás: Feedly:). Nagyon szeretem, nagyon jó, hogy csak bejelentkezek és már látom is, hogy ki mit alkotott, nem kell egyesével felkeresni a blogokat. Végeredményben még több időt töltöttem az interneten olvasgatva, mint előző héten.

3. hét:

A Feedly-vel figyelt blog-jaim száma 26-ra növekedett. Annak ellenére, hogy nagyon sokat tájékozódom, egyre tájékozatlanabbnak érzem magam, de megnyugtató, hogy mégis informált vagyok.

A hétvégén édesanyám gépére is feltelepítettem a Feedly-t és megmutattam, hogy tud blogokat keresni és olvasni, hogy érezze, vannak még pedagógusok, akik hasonlóan gondolkodnak, mint ő:).

Rájöttem, hogy a facebookot is lehet máshogy használni, mint eddig tettem, és ezt is híresztelem a  csoporttársaimnak is, hogy igenis érdemes regisztrálni.

4. hét:

Minden erőmet és energiámat leköti a költözködés és elvonási tüneteim vannak, hogy nem tudok annyit gép előtt lenni, mint előzző hetekben. Ráadásul jövő héten kiköltözünk, az új lakásban pedig lehet, hogy még 3 hétig nem lesz internetünk. Fogalmunk sincs, hogy fogjuk kibírni. Remélem gyorsan bekötik.

Ezen a héten már egyre több órán tudtam alkalmazni az új ismereteimet. Közös google dokumentumot hoztunk létre csoportmunka eredménye képpen és google prezentációt is készítettem egy másik csoporttal. 

A hét további eredménye, hogy sikerült meggyőznöm a csoporttársaimat arról, hogy miért jó, ha blog formájában prezentáljuk a projektünket.

Tehát az utóbbi időben nagyon sok időt töltöttem az interneten, de nagyon sokat fejlődtem és tanultam, és sokkal hasznosabban töltöm el azt az időt, amit netezéssel töltök.

Digita és a pszichodiagnosztika új arca

Digita és Pszichodi már egy jó ideje ismerték egymást, de bensőséges kapcsolat nem tudott kialakulni közöttük. Digita szerint Pszichodi unalmas volt, mert csak elméletben hallott róla és soha nem láthatta, nem érhetett hozzá, és különben is tudta, hogy úgyse dolgozhatnak majd együtt mert Digita nem lesz Pszichi. 

Egy napon azonban, mikor Digita már hisztis volt az előadott monológoktól és szomorúan várta a nap végét, hirtelen ráeszmélt, hogy ez a találkozás Pszichodivel ma nem lesz szokványos. Digita látott egy filmet!!! Nem szöveg, szöveg, hanem: képek!, hangok!, információ hegyek!, amik el is jutottak így az agyába, sőtt be is vésődtek. Még álmámból fölébresztve is tudna beszélni Gangiról, akit ma megismert.

Digita boldog lett, hogy Pszichodinek jó oldalai is vannak, azonban pár kérdés és felmerült Digitában. Miért nem láthatjuk Pszichodi jó oldalait máskor is? Miért ne készíthetnének a Digiták is filmet Pszichodiről? Hiszen akkor meg is ismernék végre Pszichodit és még talán meg is barátkoznának, ami elengedhetetlen lenne, hiszen Digita is tudja, a jövőben úgyis együtt kell működniük. Digiták hajrá!!!

Jé, digitális bennszülött vagyok!

Ti Tudtátok, hogy ez nem negatív jelző, hanem egy tök jó dolog? Azt jelenti, hogy hozzá vagyok szokva ahhoz, hogy rendkívül sok információt kapok, és ezeket egyszerre dolgozom fel. Szeretek egyszerre több dologgal foglalkozni. Jobban szeretem a képeket, az ábrákat, mint a szöveget. Hatékonyabb vagyok, ha másokkal együtt működöm. Igénylem, és örülök az azonnali megerősítésnek és a gyakori jutalmazásnak. Szeretek játszani, sokkal jobban, mint komolyan tanulni, filozofálni.

Vagy még nem ebbe a kategóriába tartozom? Nekem is van akcentusom? ÁÁÁ, azt azért nem, de azért vannak nálam bennszülöttebbek és bevándorlóbbak is a korosztályomban.

És mi jön még ezután? Egyszer biztos, hogy ősbennszülött leszek, egy ősdigita. Kérdés, hogy ez mikor jön el és ezt a szituációt, hogy fogom kezelni?

Persze! vagy Mégsem?

Persze könnyű elkezdeni egy blogot, csak írni kell. Vagy mégsem? Bár több blogot is olvasok, és nagyon szeretem őket olvasni, nekem mégis nehéz elkezdeni. Hiányzik az, ami a szóban megvan. Hogy lássam, hogy figyel rám akinek mondom, hogy érdekli amit mondok. De ez itt nem lényeg. Kicsit olyan mintha magamnak írnék egy naplót, de mégsem mert NEKTEK is írom. Vagy úgy kéne felfogjam mint egy levelet a nagyvilágnak?

Hát akkor: Hahó! Sziasztok! Megjöttem! Itt vagyok én is ebben a virtuális világban, melyről azt hittem jól ismerem és most kiderül(t), hogy mégsem? Annyi új dologról hallottam ma, hogy rá kell jöjjek nem is vagyok képben:) 

Miért félünk az újtól? Mert igen van bennem egy kis félsz, de a kíváncsiságom erősebb. De ez a kis félsz is elég volt ahhoz, hogy elképzeljem mit érezhet egy idősebb pedagógus -aki örül, hogy tud egy emailt írni- ha közlik vele, tessék mostantól a mai világnak megfelelő eszközöket használni! Vajon bennük is ott van még a kíváncsiság, vagy szimplán győz a félelem és ezért olyan nehéz bevezetni ezeknek az eszközöknek a használatát? De lehet a félelem az egyedüli  indok? Jó lenne, ha ezt nem felejteném el és mindig le tudnám győzni a félelmem!